Schmitt Pál először Szolnokon a megye és a megyei jogú város közgyűlésének közös ülésén vett részt, beszédében úgy fogalmazott, hogy ezekre az alkalmakra úgy tekint, mint „jóféle beszélgetésekre”, ahol elsősorban kérdez és kíváncsiskodik, hogy valós képet kapjon az ország minden megyéjének életéről. Mint aláhúzta: máris van egy téma, amelyet mind a három megyében első számú gondként jeleztek számára, ez pedig a munkahelyteremtés fontossága.
- 14:14 Lezárná a Magyarország elleni hetes cikkes eljárást az Európai Néppárt
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 13:47 B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit
- 13:44 Elmegyógyintézetbe vitték a nőt, aki meggyilkolt egy idős asszonyt Újpesten
- 13:39 Magyar Péter: Több milliárd eurós vasútfejlesztésről tárgyaltunk az Európai Beruházási Bank elnökével
- 13:34 Meghalt minden idők egyik legjobb magyar kosarasa, Gellér Sándor
- 13:27 Ruszin-Szendi Romulusz: Három bombával fenyegetett utasszállítóhoz is riasztották a magyar Gripeneket
- 13:20 Titkos K-pop szerződések: az alvás jogát kihúzták, a kiadóról még akkor se szabad rosszat mondani, ha igaz
- 13:03 GTA-borítót festett az égre repülőgépével a pilóták Piccasója
- 12:59 Hét alkotó lett a Nemzet Művésze, Fischer Iván autizmussal élő gyerekeknek ajánlotta fel életjáradékát
- 12:57 Udvaros Dorottya: Kavarog bennem, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy én megbocsátok az anyámnak
- 12:47 Biztonságiakat alkalmaz a kosaras, akinek húsz zaklatóját az FBI figyeli
- 12:41 Összehívták a nemzetbiztonsági bizottság nyílt ülését az ügynökakták miatt
- 12:40 Kazánházba dugta, majd látástól vakulásig az állatok mellett gályáztatta az albérlőjét
- 12:31 Orbán Viktor Milánóban tárgyalt a fontos feladatokról
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 03:33 Nemcsak Milánó és Magyarország, egész Európa hallotta a Fradi szurkolóit
- 07:14 Bezárt az utolsó Update-üzlet is, felszámolás jön
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 10:49 Halálos iskolabusz-baleset történt Franciaországban
- 11:19 Már nincs a közmédiánál Mészáros Zsófia, visszatért korábbi munkahelyére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
