Belföld

Baka: igazságot a falu bölcse is szolgáltathat

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint nem elég hangsúlyos a bíróságok hatalmi ági szerepe a Fidesz alkotmánytervezetében.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szerint nem elég hangsúlyos az igazságszolgáltatási hatalmi ág szerepe és funkciója a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatában.

Baka András csütörtökön a parlamentben, az alkotmányjavaslatok általános vitájában azt mondta: az a megfogalmazás, amely szerint “a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el”, nem igazán fejezi ki “a dolog lényegét”, azt, hogy bár jogvitákat más szervek is eldönthetnek – például közjegyzők, választottbíróságok “vagy akár a falu bölcse” -, az igazságszolgáltatás mint az állam rendjét és stabilitását adó állami tevékenység kizárólag a bíróság feladata.

Azzal kapcsolatban, hogy javaslat szerint a Legfelsőbb Bíróság elnevezést a Kúria váltja fel, Baka András azt mondta: a tervezett változtatást nem nyelvi okok indokolják, hiszen “az állítólagos magyartalanság nyelvünkben továbbra is megmarad, ha máskor nem, akkor, amikor más ország legfelsőbb bíróságait fogjuk emlegetni”. A Kúria elnevezés visszahozatalával az LB régi-új nevet kap, funkcióinak megtartásával pedig továbbra is az európai legfelsőbb bíróságok funkcióit fogja ellátni a magyar hagyományokba építve – hangsúlyozta, hozzátéve: “a tervezetben nem találunk semmiféle iránymutatást arra, hogy az elnevezésen túl a Kúria a korábbi Legfelsőbb Bíróságtól eltérő szerv lenne”.

A javaslat rögzítené – folytatta -, hogy a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. Ezzel összefüggésben közölte, nem biztos abban, hogy a kötelező jogegységi határozat alkotmányba foglalása indokolt és szükséges.

Baka András szólt arról is, hogy az indítvány szerinte leginkább értelmezett és vitatott szakasza az, amely szerint “a bírói önkormányzati szervek közreműködnek a bíróságok igazgatásában”. Véleménye szerint a bíróságok igazgatásának kérdését nem kellene az alaptörvény részévé tenni, ez ennél sokkal összetettebb kérdés, ezért ennek a rendelkezésnek az elhagyását javasolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik