Belföld

16 éves korig szeretne tankötelezettséget Hoffmann Rózsa

A Széll Kálmán Tervben pedzegette meg a kormány, hogy akár 15 évesen abbahagyhatnák az iskolát a diákok.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint a tankötelezettséget 16 éves korig kellene fenntartani. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke is a 16 éves korhatár mellett érvelt a PISA 2009 címmel tartott csütörtöki budapesti konferencián, amelyen Pokorni Zoltán (Fidesz) , az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának tagja is felszólalt.

“Személyes véleményem, hogy 16 év alá nem szabad levinni a tankötelezettséget” – mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a konferencián.

“Fontos érv mellette, hogy az államnak a gyerekek védelméről is gondoskodnia kell”, és 16 év a gyerekkor határa – tette hozzá az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a 16 éves tankötelezettség “nem azt jelentené, hogy a 16 évesnél idősebbeknek ki kell kerülniük az oktatási rendszerből, csak azt, hogy nem kötelező bent maradniuk az iskolapadban.

Pálinkás József, az MTA elnöke a kérdésről elmondta, hogy határozottan a 16 évet javasolja korhatárnak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha valaki az általános iskola elvégzése után elmegy dolgozni, “egy vagy két év után még mindig rájöhet”, hogy jó lenne valamilyen szakmát elsajátítani.

AJÁNLOTT LINK:

15 éves korig lesz tankötelezett a gyerek (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik