Belföld

Lázár János elnézést kért

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésben 2008-ban elhangzott szavai miatt kényszerült magyarázkodásra.

A politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: minden mondatért, minden szóért, minden félreértelmezhető kijelentésért vállalni kell a felelősséget akkor is, ha hosszú évekkel ezelőtt és más szövegkörnyezetben hangzott el. “Ezért szeretnék elnézést kérni Magyarországtól a félreértelmezhető és félreértett mondataim miatt. Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik a félreérthető fogalmazás miatt úgy érzik, hogy őket megbántottam” – közölte. Szerinte a Fidesz és a polgári oldal képviselőit az különbözteti meg másoktól, hogy a szavakért vállalják a felelősséget – szemben az elmúlt nyolc évvel.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nyilvánosságra került, manipulált szövegrészletben nem a szegény emberekről, a hátrányos helyzetben lévőkről beszélt, hanem a “megélhetési politikusokról”, mégpedig akkor, amikor egy 2008. nyári nyilvános ülésen Hódmezővásárhely képviselő-testülete a képviselői vagyonnyilatkozatokról és a települési képviselők vagyoni viszonyairól folytatott le egy – írott szöveg szerint – körülbelül 15 oldalnyi vitát – amely elérhető a fidesz.hu oldalon.

A polgármester-frakcióvezető hangfelvétellel is alátámasztott állítása szerint a vitában nem volt szó sem a hódmezővásárhelyi társadalmi és szociális viszonyokról, sem egyetlenegy hódmezővásárhelyi vagy magyarországi szegény emberről. A vita arról szólt, hogy van-e annak helye a hódmezővásárhelyi testületben, aki kétkezi munkásemberként vagy egyetemi tanárként a saját életében nem tudott sikereket elérni, eredményes lenni – fejtette ki, hozzátéve, hogy meggyőződése szerint aki képtelen arra, hogy a saját maga világában helyt álljon, az nem alkalmas a közösség képviseletére. “Sem a helyi, sem az országos politikában nincs azoknak helye, akik megélhetési életcélnak tekintik a parlamentet vagy a helyi képviselő-testületet. A megjegyzésem rájuk vonatkozott, nem másra” – fűzte hozzá.

A nyilvánosságra került szöveg manipulált – mondta a frakcióvezető -, a 15 oldalnyi írott vitából (amelyben az általa mondottakat máig is vállalj) választottak ki két mondatot, a szövegkörnyezetből kiragadva, a magyarázó részt kivágva.

“Én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű, kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben” – jelentette ki, hozzá téve, hogy a családja vagyoni viszonyaira vonatkozó részt is meghamisították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik