Belföld

A Jobbik Lázár “őszödi beszédéről”

A párt szerint a fideszes politikus elképesztően gőgös, cinikus és nagyképű módon magyar emberek millióit sérti meg.

A Jobbik felszólítja Lázár Jánost, hogy szombaton napvilágra került “őszödi beszéde” után kérjen bocsánatot és kövesse meg a tisztességesen dolgozó magyar embereket – közölte Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szombaton az MTI-vel.

A szóvivő annak kapcsán írta ezt, hogy szombaton felkerült az internetre egy hangfelvétel, amelyen Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésen úgy fogalmazott: “akinek nincs semmije, az annyit is ér.”

A közlemény szerint azt eddig is tudni lehetett, hogy a Fidesz a gazdagok pártja, “hiszen a párt elmúlt tízhónapos kormányzati tevékenysége és az egykulcsos adó bevezetése ékes bizonyítéka mindennek, az emberek lenézésének”. Miközben “a fülkeforradalmi kormány” kommunikációja során azt hangoztatja, hogy visszaadja a munka becsületét és szövetséget köt a szegényekkel, aközben a vezető kormánypárt frakcióvezetője egy hangfelvételen pontosan ennek ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot. Lázár János egyébként őszinte vallomása szerint folytatódik az elmúlt húsz év gyakorlata: csupán spekulációval és jó helyezkedéssel lehet eredményt elérni – írja Mirkóczki Ádám. A Jobbik azt kérdezi: vajon amikor a magyar családokat az egekbe szökő élelmiszer- és üzemanyagárak, rezsiköltségek és hiteltörlesztések sújtják, akkor miből tegyenek félre, miből takarítsanak meg? A szóvivő szerint Lázár János az utca emberének csupán ezt üzeni: “Kaparj, kurta, neked is lesz!”

“Lázár János elképesztően gőgös, cinikus és nagyképű módon magyar emberek millióit sérti meg, mintha csak azért nem lenne másnak vagyona, mert nem dolgozik. A Jobbik meggyőződéssel vallja: ilyen hozzáállással nem lehet hitelesen képviselni a választókat, ezért felszólítjuk a luxusaudik és költségtérítések királyát, gondolkodjon el azon, hogy van-e keresnivalója az országgyűlésben, az alkotmányozó kormánypárt frakciójának élén és a magyar közéletben” – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik