A Debreceni Katonai Ügyészség “parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette” miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy rendőrt abban a büntető eljárásban, amelyet Gulyás Gergely (Fidesz) feljelentésére indítottak – írta a Magyar Nemzet.
A lap pénteki számában Kiss Attila alezredes, az ügyészség vezetője az eljárásról ennél többet nem közölt, csak annyit mondott, hogy a gyanúsított panasszal élt, és szabadlábon védekezhet, mert kényszerintézkedést nem rendeltek el ellene.
A lap szerint így azt sem tudni, hogy a 2006 őszi hatósági jogsértéseket vizsgáló parlamenti bizottság fideszes vezetőjének tavaly novemberi feljelentésének mely pontjában történt előrelépés.