Belföld

Élő Gábor: dilettáns Az Este elleni beadvány

Az MTI hírcentrum vezetője bírálta a bírálót. Az MTV szerint Az Este nem politikai vitaműsor.

Az MTI Hírcentrum vezetője dilettánsnak, szakmaiatlannak, esetleg rosszindulatúnak nevezte azt a beadványt, amely alapján a médiahatóság Az Este című műsor kiegyensúlyozottságát vizsgálja. Élő Gábor szerint amikor volt ellenzéki vélemény, az meg is jelent a műsorban.

A mai Népszabadság azt írta, hogy hatósági vizsgálat indult egy beadvány kapcsán, amely szerint május 17. és június 23. között mindössze egyszer szerepelt a műsorban MSZP-s képviselő, noha számos olyan téma volt napirenden, amelynél ismertetni kellett volna a szocialista álláspontot. ismertetésére is. A beadvány ellenvéleményt kér számon akkor is, amikor nincs politikai vita, nincs politikai ellenvélemény – fogalmazott Élő Gábor.

Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szóvivője azt mondta a vizsgálatról, hogy jelenleg a médiatanács “nyilatkoztatja a médiumot” az ügyben, utána dönt arról, történt-e jogsértés.

A Magyar Televízió Zrt. – Medveczky Balázs vezérigazgató – szerint maradéktalanul betartotta a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényben foglalt követelményeket, továbbá Az Este című műsor vizsgált adásai által nem sérült a jogszabály egyetlen rendelkezése sem.

“Az Este című műsor témaválasztását két jelentős körülmény determinálta: egyrészről a rövid idővel korábban megalakult új magyar kormány programja, ezen belül az egyes tárcák élén álló miniszterek tervezett intézkedései, másrészről az országot sújtó árvízzel kapcsolatos intézkedések. Álláspontunk szerint Társaságunk mint közszolgálati műsorszolgáltató (…) alapvető kötelezettsége az állampolgárok életét alapvetően érintő kérdések feldolgozása, különös tekintettel az új kormány elképzeléseinek ismertetésére, valamint a lakosság jelentős részének életét és vagyonát veszélyeztető országos katasztrófával kapcsolatos események bemutatására” – olvasható a közleményben.

“A Tisztelt Hatóság elsődlegesen azt rója Társaságunk terhére, hogy a politikai ellenzék álláspontja nem jelent meg hangsúlyosan a műsorban a vizsgált időszakban feldolgozott témákkal összefüggésben, továbbá nem adtunk teret az eltérő politikai álláspontok vita formájában történő ütköztetésének. Ez a megközelítés azonban alapvetően téves: egyrészről Az Este című műsor nem tekinthető politikai vitaműsornak, a vita egyik, de nem elsődleges eszköze lehet egy kérdés feldolgozásának, továbbá a vizsgált időszakban a politikai ellenzék egyetlen érdemi nyilatkozatot sem tett Az Este által érintett tárgykörökben” – áll a nyilatkozatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik