Belföld

Az MSZP lemondatná a fideszes Szabó Zsoltot

Lemondásra szólítja fel Szabó Zsoltot az MSZP, mert a fideszes politikus képviselőként és polgármesterként is vett fel költségtérítést.

Újabb fideszes politikus bukott le, amikor kiderült, hogy Szabó Zsolt országgyűlési képviselőként és hatvani polgármesterként is költségtérítést vett fel, ami törvénytelen – mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerdán sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikusról a Blikk írta meg, hogy önkormányzati tisztsége után költségtérítést, parlamenti képviselőként pedig teljes összegű választókerületi pótlékot vett kézhez. A szocialista Török Zsolt ezt jogtalannak, tisztességtelennek és pofátlannak nevezte. Tudomásuk szerint a fideszes képviselő 500-600 ezer forinthoz jutott törvénytelenül, amiért a szóvivő lemondásra szólította fel.

Hozzátette, ugyanígy várják Zsiga Marcell és Papcsák Ferenc lemondását. Előbbit korábban 150 ezer forintra büntette a Fidesz etikai bizottsága, amiért Miskolc alpolgármestereként hónapokig két helyről, az Országgyűléstől és a polgármesteri hivataltól is felvett költségtérítést. Papcsák Ferenc ügyében várhatóan szerdán ül össze az etikai bizottság; a képviselő adminisztrációs hibával indokolta, hogy egy ideig a XIV. kerületi önkormányzattól és a parlamenttől is költségtérítést kapott, amit azóta visszafizetett.

Török Zsolt ugyanakkor kifejtette: véleményük szerint a korábbi elszámoltatási kormánybiztosnak arra is válaszolnia kellene az etikai bizottság előtt, hogy saját pénzén vesz-e részt a Kisalföldi, a Nógrád Megyei, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány munkájában. “Kap-e ezért költségtérítést, juttatást? Milyen módon jut el a vállalkozásfejlesztési alapítványok ülésére: saját autóval, saját maga által vásárolt benzinnel, vagy szolgálati autóval, amit a zuglói önkormányzat biztosít neki?” – tette fel a kérdést a szóvivő.

Török Zsolt és Komjáthi Imre, az MSZP edelényi szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón egyaránt arról beszélt, hogy miközben a fideszes politikus egyre jobban élnek, a “közemberek” a megszorítások miatt egyre nehezebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik