Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közösen ítélte el az alkotmányozást. A jogvédő szervezetek álláspontjukat elküldték a Velencei Bizottságnak, az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben illetékes, hazánk alkotmányozásáról a közeljövőben véleményt formáló szervezetének is.
Szerintük az alkotmányozás módja megkérdőjelezi, hogy az új magyar alkotmánynak nevezett dokumentum alkotmányként tisztelhető lesz. Az alkotmányozást soha nem indokolták elfogadható érvekkel, a tervezet titokban készült, kidolgozását valódi társadalmi vagy szakmai vita nem előzte meg, elfogadásának eljárási szabályai miatt a dokumentum egypárti alkotmányként születik meg.
A jogvédők szerint az alkotmányozás céljai ismeretlenek. A politikai közösségnek nem volt módja kinyilvánítani, akar-e új alkotmányt, amely kizárólag a kormánypártok közreműködésével készült, sem az alkotmányozás szükségességéről, sem módjáról, sem pedig az új alkotmány tartalmáról nincs politikai, szakmai vagy társadalmi konszenzus.
AJÁNLOTT LINK:
Megállapítások a Magyarországon zajló alkotmányozásról (Eötvös Károly Intézet)