December óta a cukorért 180 forint helyett 370 forintot kell fizetni, de a kenyér ára is tavaly óta csaknem negyven forinttal lett drágább az egyik szegedi kis boltban. A Gabonatermesztők Országos Szövetsége szerint idén még tovább drágulnak az élelmiszerek.
Bartucz Tibor egy szegedi bolt eladója az RTL-nek elmondta: Szinte minden pékség árat emelt az utóbbi hetekben, idén ráadásul ez már a második árváltoztatás. Már azt is jelezték, hogy újabb áremelésre lehet számítani. Drágult a liszt és az étolaj is, de szinte minden más élelmiszer is. A kisebb boltok tulajdonosai azt mondják, a tavaly januári és februári forgalmukhoz képest idén 10-15 százalékkal kevesebb élelmiszert adtak el.
Az árak drasztikus emelkedését az okozza, hogy a gabona világpiaci ára tavaly óta, csaknem a két és fél szeresére emelkedett. Ezen kívül a drágulás oka az is, hogy itthon a hatalmas belvíz miatt sokkal kevesebb gabonát tudtak betakarítani a gazdák, mint az elmúlt húsz év bármelyikében.
Vancsura József a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt mondta: Nem tudtak időben vetni, gyengébb lett a minőség is, és sokkal többet kellett rákölteni. Hozzátette: közben minden, ami a termesztéshez szükséges megdrágult, így a gázolaj, a benzin, az elektromos áram. Ha ilyen magasan marad a világpiaci ár, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége szerint, idén újabb élelmiszer áremelésekre lehet számítani.