Belföld

Medina mégis kárpótlást szeretne

A polgármester korábban azt mondta, nem kérnek ellentételezést.

A Népszabadság szerint a tervezett katonai radar miatt a Tolna megyei település mégis számos fejlesztésben reménykedik. A lap értesülése szerint a képviselő-testületet novemberben tájékoztatta Vén Attila (Fidesz-KDNP) polgármester a minisztérium terveiről, és a grémium elviekben elfogadta a tárca terveit.

Ugyanakkor levelet küldtek Hende Csaba miniszternek, amelyben összegezték, milyen segítséget várnak a minisztériumtól. Ezek között említették a kábeltévé-hálózat kiépítésének befejezését, a csapadékelvezető rendszer megépítését, a művelődési ház és az általános iskola felújítását és egy új óvoda építését.

A felsorolt beruházások a Népszabadság szerint 1 milliárd 268 millió forintba kerülnének. Vén Attila a lapnak elmondta: valóban szeretnék megkapni a HM segítségét, de mindez csak kérés, nem követelés. Ha a HM nem tud segíteni, akkor sem tiltakoznak majd. A novemberben elküldött levélre egyébként Medina még nem kapott választ a minisztertől.

A Honvédelmi Minisztérium március 8-án jelentette be, hogy a Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik