Belföld

Árvíz: már épülnek a gátak

A cél, hogy ne ismétlődhessen meg a tavalyi kora nyári árvíz a Bódva, a Sajó és a Hernád völgyében, ez az elsődleges - mondta a kormányszóvivő.

Az elmúlt hónapok csapadékos időjárása azt jelentheti, hogy ismét árvízre és belvízre kell számítani, ennek megelőzésére készül a kormány gátak és záportározók építésével, a töltések megerősítésével – mondta a kormányszóvivő kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca határában.

Nagy Anna az úgynevezett kis-Sajó mentén épülő gátnál tartott sajtótájékoztatón közölte: mindezekre a költségvetésből 7,3 milliárd forintot fordítanak. Ne ismétlődhessen meg a tavalyi kora nyári árvíz a Bódva, a Sajó és a Hernád völgyében, ez az elsődleges – hangoztatta a kormányszóvivő, aki utalt arra: a kormány január 12-én hirdetett a megye területére veszélyhelyzetet, ezt az Országgyűlés hétfőn a kabinet kérésére április 30-ig meghosszabbította.

A veszélyhelyzet ebben az esetben azt jelenti, hogy az adminisztratív teendők könnyebbé válnak, a körgátak, a töltések, a víz- és záportározók, a mederkotrások sokkal hamarabb valósulhatnak meg, mint normál esetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik