Belföld

Pénzbüntetést kapott a miskolci alpolgármester

Százötvenezer forint pénzbírságot kapott Zsiga Marcell fideszes képviselő, miskolci alpolgármester, aki az országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését, amelyet a törvény tilt.

A Fidesz-frakció közleménye szerint Zsiga Marcell az etikai bizottságban is elismerte, hibázott. A bocsánatkérését a bizottság elfogadta, ugyanakkor megengedhetetlennek tartja felelőtlen és képviselői munkájához méltatlan figyelmetlenségét, ezért írásbeli figyelmeztetésben részesítette és 150 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte.

Zsiga Marcell az etikai bizottság döntését tudomásul vette, a jogellenesen felvett költségtérítésének teljes összegét megtéríti, e mellett a bizottság ülésén további 100 ezer forintot ajánlott fel jótékony célra. A képviselő az összesen 250 ezer forintot a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat számlájára fizeti be. Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombati sajtótájékoztatóján lemondásra szólította fel képviselői mandátumáról Zsiga Marcellt, mert több százezer forintot vett fel jogtalanul költségtérítésként, amit ő is beismert és “nincs már hitele”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik