Belföld

Két főre duplázzák a rendőrök számát Gyöngyöspatán

A kormánymegbízott szerint pozitív hatása lesz annak, hogy napokon belül még egy körzeti megbízottat vezényelnek a településre.

Napokon belül még egy körzeti megbízottat vezényelnek Gyöngyöspatára, így már két rendőr vigyáz majd a község biztonságára, együttműködve a gyöngyösi kapitánysággal – mondta a Független Hírügynökségnek Horváth László fideszes országgyűlési képviselő, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hétfő délelőtt.

A politikus felvetette azt is, hogy át kell tekinteni a polgárőrség státuszát, mert mint fogalmazott: “nem lehet, hogy egy politikai alakulat átmaszkírozva magát elfoglalja a helyi polgárőrség helyét”. A politikus elmondása szerint pozitív hatása lesz annak, hogy napokon belül még egy körzeti megbízottat vezényelnek Gyöngyöspatára, emellett Heves megyében nyár végére 100-zal növelik a rendőrök számát.

A polgárőrséggel kapcsolatban megjegyezte: Gyöngyöspatán polgárőr zászló alatt vonultak fel gárdatagok, akik “polgárőrnek maszkírozták magukat”. Ennek kapcsán Horváth László felvetette, hogy át kell tekinteni a polgárőrség státuszát. Nem lehet ugyanis mindenhová rendfenntartókat küldeni, a helyieknek meg kell tudni szervezniük a saját polgárőrségüket. Emellett “nem lehet, hogy egy politikai alakulat átmaszkírozva magát elfoglalja a helyi polgárőrség helyét” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik