Belföld

Agyhártyagyulladás: még egy gyerek elkapta

A 12 éves kazincbarcikai fiút csütörtök este óta a miskolci gyermek-egészségügyi központban ápolják.

Fertőző agyhártyagyulladást diagnosztizáltak egy gyermeknél a Borsod megyei Kazincbarcikán, a 12 éves fiút csütörtök este óta a miskolci gyermek-egészségügyi központban ápolják, állapotáról szülői kérésre nem adnak információt. Göndör Judit, a helyi önkormányzat szóvivője az MTI-nek elmondta: a február végi halásztelki eset után a Borsod megyei Kazincbarcikán is kórházba került egy gyermek, akinél fertőző agyhártyagyulladást állapítottak meg. Az iskolát, ahol tanul, az ÁNTSZ szakemberei fertőtlenítették, osztálytársait és a vele szoros kapcsolatban állókat pedig azonnal antibiotikumos kezelésben részesítették.

Az eset miatt az intézményben tanuló diákok szülei azonnal írásos tájékoztatót kaptak, és azon települések polgármestereit is értesítették, amelyekből oda járatják iskolába a gyerekeket. Közleményükben nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy a legkisebb tünet jelentkezése esetén is fontos az azonnali szakorvosi vizsgálat.

Megelőző jelleggel a helyi sajtón keresztül a városlakókat is informálták az esetről, hogy megelőzzék a betegség továbbterjedését és az esetleges pánikhelyzet kialakulását. Az iskola vezetői minden ilyenkor szükséges intézkedést megtettek, remélik, hogy diákjuk mihamarabb felgyógyul, és másnál nem jelentkezik majd a súlyos betegségre utaló tünet – mondta Göndör Judit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik