A Széll Kálmán-tervvel a problémafelismerésig jutott el a kormányzat, tudniillik, hogy komoly hangsúlyt kell fektetni az adósságkezelésre, nem elég csupán a gazdasági növekedésre figyelni – mondta Oszkó Péter.
“A problémafelismerésig jutottunk el. Most hangzott el először érdemben, hogy komoly hangsúlyt akar fektetni a kormányzati gazdaságpolitika az adósságkezelésre. Tehát nem az én véleményem, szakmai hozzáállásom változott, hanem a kormány írt le igen nagy kanyart a gazdaságpolitikájában. Elindult onnan, hogy csak a növekedéssel kell foglalkozni, akár lehet magasabb hiánnyal is gazdálkodni; és most elértünk oda, hogy fontos az államadóssággal foglalkozni ” – így reagált Oszkó Péter arra a felvetésre, hogy a közelmúltban még a kiforrott gazdaságpolitikát hiányolta az Orbán-kormánytól, a Széll Kálmán tervről viszont már azt mondta: az irány jó, de kérdés, lesz-e elég politikai akarat a végrehajtásához.
A Bajnai-kormány pénzügyi tárcavezetője szerint nem állja meg a helyét az érvelés, miszerint az államadósságot csak a mostani korrekciókkal lehet csökkenteni – viszont örömmel látna egy, az államadósság keletkezésének körülményeit részleteiben „kibontó” vizsgálatot.
A volt pénzügyminiszter ugyanakkor egyetért abban a mostani kabinettel, hogy hozzá lehet nyúlni a szociális ellátórendszer egyes elemeihez – a rokkantsági nyugdíjakhoz vagy a korkedvezményes nyugdíjak rendszeréhez. A Sukoró-ügyről Oszkó Péter azt mondta: nem hiszi, hogy károkozással vádolhatnák meg, miközben ő óvta meg az államot attól, hogy kár érje.
Oszkó Péter visszautasította azokat a kormányoldali érveléseket, hogy már a tavalyi költségvetés számai sem lettek volna megalapozottak. “Nagyon régóta folytatjuk ezt a vitát, a tavalyi költségvetés messze megállt a lábán nemzetközi összehasonlításban.” -mondta.
Hozzátette: a 2011-es “költségvetési lyuknak” semmi köze a tavalyi büdzséhez. Oszkó Péter szerint az egykulcsos adó bevezetése és a “további beígért és tervezett adócsökkentések” okozzák az idei és a későbbi évek hiányát – emiatt kell a korrekciót véghezvinni – hangoztatta a volt tárcavezető.
“Ha tudunk Magyarországon olyan évet találni, ahol nagyon csekély mértékben növekedett az államadósság – ami minden más országban elszaladt a pénzügyi válság miatt –, akkor az a mi kormányzati időszakunk volt – reagált a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere. Elismerte, hogy “volt honnan javulnia” a mutatónak, viszont kiemelte: a rendszerváltozás óta az ő pénzügyminisztersége alatt zárt egy félévet pozitív szaldóval a költségvetés.
A felvetésre, hogy a Fidesz-kormány idején az államadósság inkább az ötven százalékhoz volt közel, semmint a mostani nyolcvanhoz, a volt miniszter úgy válaszolt: ez igaz, de ennek okát a megelőző Bokros-csomag intézkedéseiben látja, amely jelentősen javított az államadósság-pozíción.
