Belföld

Bödeházai választás: elutasították a fellebbezést

A kistelepülésen ősz óta a harmadik megismételt voksolást tartották múlt hétvégén.

A Zala Megyei Területi Választási Bizottság (ZMTVB) a jogszabályi feltételek hiánya miatt érdemi vizsgálat nélkül elutasította azt a fellebbezést, amelyet egy állampolgár a hétvégi bödeházai polgármester-választás kapcsán adott be.

A kistelepülésen ősz óta a harmadik megismételt választást tartották múlt vasárnap, és két független jelölt közül az eddig is a települést irányító Büki Lászlót szavazták meg polgármesternek. Büki László 33, Káldi Lászlóné pedig 29 szavazatot kapott, a névjegyzékben szereplő 66 lakos közül 62-en adták le voksukat.

A ZMTVB honlapjára szerdai dátummal felkerült döntés szerint a fellebbező nem jelölte meg azt a törvényi jogalapot, amely sérülhetett a választás során, ezért kellett elutasítani a beadványát, de bírósághoz még fordulhat jogorvoslatért. Fellebbezésében ugyanis csupán azt írta le, hogy a február 27-i választáson a korábbinál is több olyan személy szavazott, aki az újonnan megválasztott polgármester lakásába volt bejelentve.

Álláspontja szerint ez jelenősen befolyásolta a választás eredményét, és hivatkozott arra, hogy a korábbi – azóta lemondott – helyi választási bizottság február 6-án ugyancsak emiatt semmisítette meg az időközi választás eredményét. Véleménye szerint az újonnan megválasztott helyi választási bizottságnak a körülmények hasonlóságára való tekintettel ugyanerre a döntésre kellett volna jutnia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik