Belföld

Nem vesz repülőt a kormány

Áttekintik viszont a kormányzati utazások költségeit Nagy Anna közlése szerint.

Nincs napirenden repülőgép-vásárlás a kabinet részére – közölte pénteken a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a kormányzati utazások költségeit áttekintik.

Nagy Anna azzal összefüggésben beszélt erről egy budapesti háttérbeszélgetésen, hogy a hvg.hu korábban azt írta: a birtokába került dokumentum szerint negyvenmillió eurós, vagyis tízmilliárd forintos repülőgép-vásárlást, esetleg a Malév, illetve az OTP és a Mol által használt légi jármű több százmillió forintos bérlését fontolgatja a kormány.

A kormányszóvivő nemcsak a vásárlás, hanem a bérlés tervét is cáfolta. Nagy Anna ugyanakkor elmondta: a kabinet megbízta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, készítsen egy összesítést arról, hogy mennyi közpénz megy el a kormánytagok honvédelmi, diplomáciai utazásaira. Hozzátette, ezekre az utakra csak a feltétlenül szükséges pénzt szabad elkölteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik