Belföld

Budai: ez még csak a jéghegy csúcsa

Az elmúlt 20 év legnagyobb korrupciós ügyeként jellemezte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) még az elmúlt két kormányzati ciklus idején történteket pénteken az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága albizottságának meghallgatásán.

Büntetőfeljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos Fapál
Lászlónak, a Honvédelmi Miniszter egykori államtitkárának
ingatlanszerzése ügyében. A biztos szerint a HM-nél szervezett módon történt a pénzek átadása,
ezért a bűnszervezet, mint minősítő körülmény “megáll” majd a bíróság
előtt. Mint kitért rá, a korrupcióban résztvevő katonatisztek mellett
olyan cégek is szerepeltek, amelyek “kifizetőhelyként” működtek. Ezek
között vannak ismert vállalatok is – tette hozzá. “Ez még csak a jéghegy csúcsa” – mondta Budai Gyula, hozzátéve, hogy az
említett bűncselekményeket elsősorban 2005-ben és 2006-ban követték el,
de egy részük 2007-ben is előfordult.

A kormánybiztos közölte: hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést, álláspontja szerint ugyanis alaposan feltételezhető, hogy a magyar államot több mint 40 millió forint kár érte Fapál László ingatlanszerzésével összefüggésben. Budai Gyula hozzátette, az ügyben Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszter is “tevőlegesen részt vett”.

Az albizottság pénteken a Honvédelmi Minisztériumot és a Magyar Honvédséget érintő, nyilvánosságra került korrupciós ügyek hatásának vizsgálatára ült össze. A tanácskozásra meghívták Oláh János dandártábornokot is, aki a HírTV szerint egy a Honvédelmi Minisztériumnál történt korrupciós ügyben tett beismerő vallomást. A dandártábornok azonban szintén nem jelent meg az ülésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik