Belföld

Elemzés a baloldali küszködésről

Csizmadia Ervin szerint biztató volt Gyurcsány ismételt időkérése.

A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc jól tette, hogy múlt heti évértékelőjében nem hirdette meg a kormány leváltásának programját. Az ismert politológus a Figyelő legfrissebb számában arról ír, hogy a “magyar baloldalt rövid, de talán középtávon se lehet életre kelteni.” A volt miniszterelnök beszédében látványosan ezért nem is számolt az MSZP-vel.

Csizmadia Ervin úgy véli, az egyelőre az MSZP-n belül létező Demokratikus Koalíció egy tágabb pártszövetség előkészítője, amelynek Gyurcsány szerint 2012-ben kellene létrejönnie. Az időpont-kijelölés lényeges, mert azt jelzi, hogy a volt kormányfő nem akarja elsietni a dolgot, és ha volt valami biztató a Gyurcsány-beszédében, akkor az “a visszatérés gyorsaságát illető önmérséklet.”

A politológus szerint a lényeg mellett siklottak el, akik szerint Gyurcsány csak a kormányt és fejét bírálta. Fontosabb volt, hogy érzékeltette, ez a baloldal a jövőben sem lesz kormányképes erő. A beszéd fő üzenete az volt, hogy időt kell hagyni az építkezésre, “s akár még a kormányra kerülést sem kell erőltetni akkor, ha arra nem áll készen az újonnan létrejövő ellenzéki demokrata párt.”

AJÁNLOTT LINK:

Csizmadia Ervin: Ismételt időkérés (Figyelő)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik