Belföld

Terjednek a dizájner drogok Magyarországon

A mefedron népszerű, előretörnek a szintetikus kannabinoidok, az ecstasy meg gyakorlatilag eltűnt.

A lefoglalások fényében drasztikusan nő Magyarországon az új pszichoaktív szerek száma. A mefedron a legnépszerűbb új anyag, terjednek a szintetikus kannabinoidok is, miközben a “klasszikus” ecstasy 2009-re gyakorlatilag eltűnt – hangzott el a szándékosan a szabályozás megkerülésére készített, s így legálisnak minősülő úgynevezett dizájner drogokról szóló keddi budapesti konferencián.

A dizájner drogok “törvényre szabott” vagy “törvénykerülő” drogok, olyan vegyületek, amelyeket a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok apró változtatásaival állítanak elő – magyarázta előadásában Ujváry István vegyészmérnök, a téma egyik legelismertebb hazai szakértője, aki kiemelte, hogy a kémiai szerkezetnek már apró megváltoztatása is jelentős hatással lehet az anyag élettani hatására.

Mint mondta, a dizájner drogokat többnyire nem emberi fogyasztásra szánt termékként – növényi tápsóként, fürdősóként, füstölőként, ajándéktárgyként vagy épp múzeumi mintapéldányként – árusítják speciális boltokban vagy az interneten, gyakran innovatív, agresszív online marketing kíséretében.

Ujváry István hangsúlyozta: az új szerek hatásait általában alig tesztelték, így “a fogyasztók tudtukon kívül egy globális humánklinikai kísérlet alanyai”. Úgy vélte, hogy a szakirodalom alapján valamennyire előre jelezhető, mi bukkan majd fel legközelebb a feketepiacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik