Belföld

Influenza: Zalában már mérséklődik a járvány

A megyében 100 ezer lakos közül 329 fertőzött, míg a korábbi héten még 583-an voltak betegek.

Jelentősen csökkent Zala megyében az influenzaszerű megbetegedések száma – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatása kedden az MTI-vel.

A megyében 100 ezer lakos közül 329 fertőzött, míg a korábbi héten még 583-an voltak betegek. A páciensek csaknem 44 százaléka a 14 év alatti korosztályból kerül ki, közel 38 százaléka pedig 15 és 34 év közötti fiatal felnőtt.

Influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt hat embert kellett kórházban kezelni, hárman intenzív ellátásra, egy ember pedig gépi lélegeztetésre is szorult. Az orvosok által beküldött légúti minták közül egy esetben az influenza A (H1N1) vírusát mutatták ki Zalában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik