Belföld

Bolti szarkák kontra tyúktolvajok

Kevés kis értékre elkövetett lopást jelentenek a rendőrségnek.

A 20 ezer forint értékhatár alatti bűncselekményekre vonatkozó jogszabály tavalyi módosításának nyertesei leginkább az áruházláncok – írja a Magyar Nemzet. A szaktárca szerint a vidéki “tyúklopások” elkövetői azért ússzák meg, mert a lakosság jobbára feljelentést sem tesz.

A szabálysértésekről szóló törvény úgy módosult tavaly augusztusban, hogy a 20 ezer forint értékhatár alatti bűncselekmények esetében már nem a jegyző, hanem a rendőrség intézkedik, és az eset súlyosságától függően pénzbüntetés vagy 60 napig tartó elzárás szabható ki.

A Belügyminisztérium adatai alapján megállapítható, hogy jellemzően a nagy áruházakban jelentkezik visszatartó erőként a gyors rendőri reagálás, ezáltal negyven százalékkal csökkent a lopások száma.

A tárca szerint a lakosság sérelmére elkövetett, a tulajdonuk elleni cselekmények elkövetői nagyobb hányadban ismeretlenek a hatóságok előtt. A Magyar Nemzetnek viszont többen úgy nyilatkoztak, felesleges feljelentést tenniük terményük, állataik, szerszámaik eltűnése után, mert az esetek 99 százalékában nem gyanúsít meg senkit a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik