Belföld

Lemondott Süveges Gergő

Megválik csatornaigazgatói megbízásától az m2 januárban kinevezett intendánsa.

A Magyar Televízió közleménye szerint Süveges Gergő már létrehozta a leendő gyermek-, ifjúsági és családi csatorna működésének alapjait, ezen belül megtervezte a csatorna kreatív koncepcióját, elkészítette a műsorstruktúra tervezetét és kialakította a stábot. Most viszont úgy határozott: márciustól visszatér a műsorvezetői munkához.

Medveczky Balázs vezérigazgató az m2 működésének irányítására további intézkedésig Dobos Menyhért vezérigazgató-helyettest és Rákay Philipet, az m1 intendánsát kérte fel – írta az MTV.

A vezérigazgató Süveges Gergő döntésére úgy reagált: “vesztettünk egy kreatív és ígéretes intendánst, de visszanyertünk egy népszerű és hiteles műsorvezetőt”. Medveczky Balázs egyúttal megköszönte intendánsként végzett munkáját, kiemelve, hogy a leendő ifjúsági- és gyermekcsatorna már elindulása előtt érezhető népszerűségre tett szert, ami az intendáns munkájának köszönhető.

Süveges Gergő – az MTV közleménye szerint – a lemondását azzal indokolta, hogy az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján a lelkiismeretes műsorvezetői munka és a csatorna működtetése mellett nem lenne elég ideje a családjára.

“Nehéz döntés volt, mert az m2 igazi szívügyem, de nem akartam, hogy a gyermekcsatorna működésének saját családom lássa kárát” – idézte a közlemény Süveges Gergő szavait, aki szerint az intendánsi és a műsorvezetői feladat csak ennek árán lett volna folytatható együtt.

Két héttel ezelőtt Süveges Gergő egy sajtótájékoztatón egyebek között arról beszélt: nem akart intendáns lenni; addig marad a helyén, amíg esélyét látja, hogy elképzelései megvalósulnak. Hozzáfűzte, politikai akarat volt arról, hogy az m2 gyermek- és ifjúsági csatornaként működjön. Ez okot ad a reményre, ha azonban nem teremtik meg a működésének feltételeit, azt a következtetést kell levonni, hogy még sincs ilyen akarat, “és akkor nekem sincs több dolgom vele” – fogalmazott február 3-án Süveges Gergő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik