Belföld

Kong a demográfiai vészharang

Hiába támogatják jobban a gyerekvállalást, egyre kevesebb nő képes szülni.

Kopp Mária szerint a demográfiai helyzet egyre súlyosabb, mondhatni az utolsó percben vagyunk. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgató-helyettese az InfoRádiónak azt mondta, olyan, mintha futnánk egy szakadék felé, és valahogy meg kellene állni.

A Népesedési Kerekasztal fő szervezője azt állította, hogy súlyos diszkrimáció éri a gyereket vállaló magyar fiatalokat, pedig komolyan kellene venni, hogy a gyerek a legjobb befektetés a társadalomnak. A statisztikák szerint 20 fiatalnak csak 13 gyermeke születik, pedig ahhoz, hogy a társadalom fönntarthassa magát, legalább húsznak kellene születnie.

Kopp érdekesnek nevezte, hogy egy felmérés szerint ez a 20 fiatal 24 gyermeket szeretne. Más országokban világra is jön annyi utód, mint amennyit a megkérdezettek vállalnának, mert ha valaki gyereket vállal, jobb helyzetbe kerül, mint az, akinek nincs gyermeke. yan veszik, hogy a gyerek a legjobb befektetés az egész társadalom számára – fűzte hozzá.

Kedvező lehet a demográfiai folyamatok szempontjából a bevándorlás. Évente 10-15 ezren kérnek végleges letelepedési, 220 ezren tartózkodási engedélyt. Már nemcsak tranzit-, hanem befogadó ország is vagyunk – mondta Rédei Mária, az MTA doktora az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Ha bármilyen támogatás révén nőne is a gyerekvállalás, a szülőképes nők kevesebben vannak, a társadalom pedig egész Európában folyamatosan öregszik – hívja fel a figyelmet a szakember. Az előrejelzések szerint 2050 körül 8,5-8,8 millió körül lehet az ország lakossága, ebből 40 százalék hatvan év fölötti.

A migráció révén nagy tömegben érkező 20-40 éves, munkaképes korúak megjelenése nemcsak növekvő népességszámot, de hosszú éveken át fiatalító hatást jelenthet. Ez visszahat a termékenységre is, hiszen az általuk vállalt gyerekek növelhetik a születések a számát – emeli ki a szakember.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kopp Mária: “Az utolsó percben vagyunk” (InfoRádió)
A bevándorlás kedvezhet a demográfiai folyamatoknak (MR1-Kossuth Rádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik