Belföld

Tárca: az LMP téved, nincs döntés Audi-ügyben

A kormány még nem döntött a győri Audi-beruházás támogatásának mértékéről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap az MTI-vel, cáfolva az LMP aznapi állítását, miszerint az ígért támogatási összeg kétszeresét kapja az autóipari vállalat.

A tárca közleménye szerint a kormány pénteken csak arról határozott, hogy kiemeltté nyilvánítja a projektet. A kiemelt státusz elsősorban azt jelenti, hogy a beruházáshoz szükséges engedélyeket gyorsított ügyintézéssel tudja beszerezni az autóipari vállalat – írták magyarázatként.

Mint hangsúlyozták: a kiemelt beruházási státuszt a kormány kizárólag a nemzetgazdasági szempontból “igen fontos” beruházások esetében alkalmazza. A győri beruházással pedig közvetve 15 ezer, közvetlenül pedig 1800 munkahely jön létre – emlékeztetett a tárca.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter január végén jelentette be, hogy az Európai Unió “zöld utat” adott az Audi győri gyárberuházásának elindításához. A miniszter felidézte: az Audi közel 1 milliárd eurós beruházással teljes vertikumú gyárat hoz létre Győrben, ahol 2013 második felétől, a gyár teljes kapacitású működésétől kezdve napi 500 autót gyártanak majd.
Az LMP szerint a kormány jóval több közpénzt ad az Audinak, mint ígérte.

Szabó Rebeka, a párt országgyűlési képviselője által jegyzett közlemény szerint az Audi-gyár húszmilliárd forint állami támogatást kap, amely egy új munkahelyre vetítve 11,1 millió forint. Ennek kapcsán az LMP-s képviselő megjegyezte, hogy Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkár kedden még azt mondta: munkahelyenként 5 millió forintban korlátozzák a multik közpénzből történő támogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik