Belföld

Vagyonzár a terézvárosi panamaügyben

Több volt szocialista és szabad demokrata önkormányzati képviselő is tulajdonával felelhet az Andrássy 47. eladása miatt.

Korábbi szocialista és szabad demokrata önkormányzati képviselők vagyonának zár alá vonását kezdeményezte a VI. kerületi önkormányzat az Andrássy út 47. szám alatti palota eladása kapcsán folyó eljárásban – írja pénteki számában a Magyar Hírlap.

A 120 millió forintos hűtlen kezelés ügyében indult vagyonfelderítés csak azokra a tárgyakra terjedhet ki, amelyek a rendőrségi vádindítványban szereplő gyanúsítottak nevén vannak. Eddig összesen 19 ingatlan és 15 gépkocsi került képbe.

A lap információi szerint azonban például az az óbudai villa, ahol Fürst György, egykori MSZP-s alpolgármester él, nincs a politikus nevén. Ha a bíróság megállapítja felelősségét, egy kishajó, egy lízingelt autó és kilenc cégének üzletrésze azonban már szóba jöhet az okozott kár megtérítésénél – a Andrássy 47. ügyében összesen 13 szocialista és szabad demokrata képviselő gyanúsított, köztük Verók István korábbi polgármester.

A palotán kívül pedig még több mint száz ingatlan kapcsán folyik a nyomozás – emlékeztet a lap.

AJÁNLOTT LINK:

Fürst rejtegetett villájára terhelnék a panama kárát

(Magyar Hírlap)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik