Belföld

Hoffmann-Pokorni vita a kormánypárti frakcióülésen

Az alkotmányozáshoz hasonlóan oktatási ügyekben is vita alakult ki a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki tanácskozásán.

Az MTI úgy tudja, az oktatással kapcsolatos, koncepcionális jellegű vita ismét Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke között alakult ki. A távirati iroda fideszes és kereszténydemokrata forrásból úgy értesült, hogy az oktatási törvényekről kibontakozott vita azonban korántsem volt olyan éles, mint az alkotmányozásról szóló.

Az ülésen részt vevő egyik országgyűlési képviselő az oktatási vitával összefüggésben úgy fogalmazott: nem oldódott meg minden nézeteltérés, de össze sem lehet hasonlítani az alkotmányozás ügyében kialakult vitával. Hozzátette: Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa között szemléletbeli és koncepcionális különbség rajzolódott ki, s egyik példaként említette, hogy különféleképpen számolnak arról, mennyibe kerülne a pedagógus-életpályamodell bevezetése.

Az oktatás után az egészségügy került napirendre, majd késő este a fideszes Balsai István “semmisségi” javaslatáról lesz szó. Jelenleg az egészségügyi témájú módosításokról tárgyalnak a frakciószövetség képviselői. Az MTI-nek nyilatkozó kormánypárti politikus elmondása szerint ebben a témában nincs vita, a Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és a minisztérium által kidolgozott koncepció olyan passzusokat tartalmaz, amelyeket reálisnak tartanak. Az ellátórendszerrel kapcsolatos lépések nem váltottak ki ellenérzést – tette hozzá.

Péntek délelőtt Siófokon a frakciószövetség szakmai kabinetjei előtt a kormánytagok ismertetik majd jogalkotási elképzeléseiket. Délben sajtótájékoztatót tart Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Ezt követően, délután a kabinet is kihelyezett tanácskozást tart a Balaton-parti városban.

A kormányülésen téma lesz a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához való csatlakozás, a nemzeti sportstratégia, valamint a népegészségügyi program.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik