Belföld

Egymillárdot költ eszközökre a BM pályáztatás nélkül

Rendőrségi motorokat, mikrobuszokat és számítástechnikai rendszert vesz a Belügyminisztérium az EU-elnökséggel összefüggésben. Közbeszerzés "nemzetbiztonsági okokból" nem lesz.

Több mint egymilliárd forintért vásárol különböző felszereléseket közbeszerzés nélkül az EU-elnökséggel összefüggésben a Belügyminisztérium (BM) – írja a Blikk hétfői száma.

A Blikk birtokába került dokumentum szerint Pintér Sándor belügyminiszter “nemzetbiztonsági okokból” kért január 10-én mentességet a közbeszerzés alól az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságától, és egy héttel később, január 17-én meg is kapta az engedélyt a testület rendkívüli ülésén. A dokumentum szerint összesen öt, április és június között Budapesten rendezendő konferenciával indokolja a BM a kiadásokat.

Az EU-elnökséggel összefüggésben megvásárolt felszerelések között van a darabonként 720 ezer forintba kerülő, összesen száz motorosruha. A tervek között szerepel 60 rendőrségi motor megvásárlása is, darabonként 6 millió forintért, ezekre így összesen 360 millió forintot költenének. 12 mikrobuszért összesen 173 millió forintot fizetnének pályáztatás nélkül, az öt rendezvényen működő számítástechnikai rendszerért pedig 293 millió forint közpénzt ad a Belügyminisztérium.

Földes Ádám, a Transparency International civilszervezet magyarországi vezetője a Blikknek azt mondta: még azoknak a cégeknek a listája sem nyilvános, amelyektől ilyenkor vásárolhatnak a kormányzati hivatalok, minisztériumok, így aligha lehet ellenőrizni, hogy tényleg biztonsági érdek fűződik-e a pályáztatás mellőzéséhez.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civilszervezet illetékesei szerint ilyenkor a vásárlásokat nem csomagban, hanem egyesével kellene kezelni – olvasható a napilapban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik