Belföld

Az AB nem a nyugdíjrendszerről dönt

A miniszterelnök szerint alkotmánybírósági ítélettel sem lehet megakadályozni, a magyar nyugdíjrendszer átalakítását. Az alkotmányjogász szerint az AB-nek ez nem is lehet feladata, a testület csak a „módszer” alkotmányosságát vizsgálja.

Az Alkotmánybíróság nem arról hoz döntést, hogy a magyar nyugdíjrendszer hány pilléres legyen, hanem csak adott jogszabályt vizsgál alkotmányossági szempontból – mondta az fn.hu-nak Lövétei István alkotmányjogász. Ha tehát az AB alkotmányellenesnek találja a magán-nyugdíjpénztári törvényt, akkor a kormánynak más utat kell választania, de a célját nem kell megváltoztatnia. Legfeljebb más módszerrel valósítják meg a kétpillérű nyugdíjrendszert.
Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: végleges, hogy kétpilléres a magyar nyugdíjrendszer. „Kár azt az illúziót kelteni”, hogy bármilyen módon, akár alkotmánybírósági ítélettel ez a helyzet megváltoztatható lenne – mondta. Egyben bejelentette, hogy 2011 végére az állami nyugdíjrendszer át fog állni az egyéni számlán vezetett rendszerre. Az erről szóló és konkrét menetrendet tartalmazó előterjesztést szerdán hallgatta meg a kabinet. A kormányfő tervei szerint az új egyéni számlás rendszer átláthatóbb, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb lesz.

Az Alkotmánybírósághoz ugyanis több mint 200 beadvány érkezett a nyugdíjpénztári megtakarításokat állami kézbe utaló törvény megsemmisítését kérve.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik