Belföld

Tarlós helyettese megakórházakat amputálna

Budapest alkalmazkodni fog az országos koncepcióhoz - mondta Szentes Tamás.

Az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes nem zárta ki, hogy a mostani 9 nagy kórház helyett akár 3-4 elég lenne. A fideszes politikus a Népszabadságnak azt mondta, a megmaradóknak széles szakmai szolgáltatásokat kellene biztosítaniuk a hét minden napján 24 órában.

Szentes Tamás szerint ezekbe az intézményekbe kerülnének a drága technológiát igénylő ellátások, a legjobban felkészült orvosok, szakemberek. A többiek csak lényegesen szűkebb szolgáltatási csomaggal – kiegészítve a nagy intézmények szolgáltatásait – gyógyíthatnának. Ebben a modellben összevonnák a gazdálkodás egyes elemeit, újraosztanák az intézmények között a feladatokat. Ez csak akkor történhet meg, ha a főváros, mint tulajdonos tudja, mi az, ami az országos feladatokból intézményeire hárul. A főváros alkalmazkodni fog az országos koncepcióhoz – tette hozzá.

Arra kérdésre, mit szól ehhez Tarlós István, aki rendre a fővárosi kórházak államosítását lebegteti, Szentes Tamás azt felelte: szeretné meggyőzni a főpolgármestert arról, hogy koncepciója helyes. Szerinte Budapest nem mondhat le arról, hogy saját egészségügyi ellátórendszere legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik