Belföld

Félfordulat Biszku-ügyben, egy interjú miatt emeltek vádat

Azt nem tudni, vizsgálható-e a hajdani megtorló gépezet irányítóinak felelőssége.

Vádat emelt Biszku Béla egykori magas beosztású MSZMP-politikus, belügyminiszter ellen a Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség a „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása” bűntette miatt – tudatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A vádirat lényege szerint B. Béla egy 2010. augusztus 4-én közzétett televíziós műsorban nagy nyilvánosság előtt a kommunista rendszer bűneit jelentéktelen színben tűntette fel – közölte Skoda Gabriella. Az eljárást a Budai Központi Kerületi Bíróság folytatja.

Előzőleg a Jobbik jelentette fel Biszku Bélát, amiért a belügyminiszter nyilvánosan tagadta a kommunizmus bűneit, és ellenforradalomnak minősítette az 1956-os forradalmat, valamint igazságosnak és jogszerűnek tüntette fel a megtorlások idején lefolytatott koncepciós pereket.

Lövétei István alkotmányjogász korábban azt mondta, hasonló ügy még nem volt az igazságszolgáltatás előtt, szerinte már korábban, komolyabb bűnök miatt kellett volna számon kérni Biszkut.

Az erre irányuló kezdeményezést azonban a Legfőbb Ügyészség gátolta meg, amikor elévülésre hivatkozva elutasította a Biszku Béla egykori belügyminiszter és társai ellen emberiség elleni bűncselekmények, illetve előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt tett feljelentést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik