Belföld

West Balkán: már halálos tömegszerencsétlenség miatt nyomoznak

Több sérült jelentkezett, így a rendőrség változtatott az ügy minősítésén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a három halálos áldozatot követelő diszkótragédia ügyében a hat gyanúsítotton kívül eddig 110 tanút hallgattak meg, valamint több orvosszakértői vélemény értékelése is megtörtént.

A Noise Night Life rendezvénysorozat részeként szervezett buliba sokkal több embert engedtek be a szervezők, mint ahányan a helyen biztonságosan szórakozhattak volna. Az eddigi nyomozás több szabálytalanságot is feltárt a szórakozóhely és az ott szervezett rendezvény kapcsán, az eset után más szórakozóhelyeken is vizsgálatok indultak. Az ügyben eddig “kettőnél több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége” gyanújával jártak el a rendőrök.

A tragédia napján a mentők a helyszínen három lány halálát állapították meg, sérültek nem jelentkeztek a kivonuló mentőknél. A rendőrség később felhívást tett közzé, melyben azok jelentkezését várta, akik a szórakozóhelyen kialakult tülekedésben megsérültek, de akkor nem jelentkeztek a mentőknél. A felhívás után 14 ember jelezte a sérülését: sérüléseiket igazságügyi orvosszakértő minősítette, és megállapításai szerint mindannyiuknak nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülései lettek.

A rendőrség ezen adatok alapján változtatta meg az ügy minősítését, és most már “halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés” miatt nyomoz tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik