Belföld

Megbukott az eddigi drogpolitika

A statisztikák többsége romlik, tehát új stratégia kell.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúságügyi főosztályának vezetője szerint a törvény szigorával kell fellépni mindenki ellen, aki a drog terjesztésében jelen van. Téglásy Kristóf véleményét azzal indokolta, hogy Magyarország tranzitból célország lett, az első szerhasználat időpontja egyre lejjebb csúszik és a hepatitis B- és C-fertőzések száma rohamosan nő – írja a Népszabadság.

A főosztályvezető arra a kérdésre, hogy számíthatnak-e a drogosok valamilyen szigorításra, azt felelte: nem szeretnének minden fogyasztót kriminalizálni, de nemcsak a profi dílereket kell üldözni, hanem a törvény szigorával kell büntetni azt a “szimpla fogyasztót” is, aki nem dílerkedik, de azért két-három embernek csak odaadja a kábítószert.

Ezek a “kis dílerek” most a fogyasztó álarca mögé bújva az elterelésen keresztül kicsúsznak a törvény kezei közül – tette hozzá. Szerinte az nem eredmény, hogy a 14–16 éves korosztályban nem nőtt a szerhasználók aránya. Ebben a korosztályban is kimutatható a droghasználat, ráadásul sok olyan szer van, ami hivatalosan nem számít illegális kábítószernek, de annak használják.

Az új drogpolitika a megelőzésre épül, amit az általános iskola alsó tagozatában elkezdenének. A testnevelés mellett pszichikai-lelki felkészítést szeretnének a gyerekeknek adni, hogy amikor 15-16 évesen nagy kérdésekre kezdik keresni a választ, akkor jól döntsenek, ne a szerekhez nyúljanak. Nagy kihívás meghúzni a határt, de emiatt nem szabad azt mondani, hogy csak azt büntessük, aki csomagtartószámra hordja szét az ecstasyt – fogalmazott a főosztályvezető. Mint mondta: ezek a kérdések nem a kábítószer-koordináció, hanem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium kompetenciájába tartoznak, ők döntenek, a NEFMI javaslatot tesz.

AJÁNLOTT LINK:

„Az eddigi drogpolitika megbukott” (Népszabadság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik