Belföld

Egymillióra büntették a volt BKV-vezetőt

Jogerősen egymillió forint pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság (FB) a BKV Zrt. volt gazdasági vezérigazgató-helyettesét közérdekű adattal való visszaélés vétsége miatt.

Dányi Józseffel szemben azért indult eljárás, mert 2006 júniusában, kérés ellenére megtagadta a cég reklámfelületeinek hasznosítására kötött szerződések, illetve az azokból származó bevételek adatainak kiadását.

Az ügy előzménye: Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő másfél évig várt arra, hogy a BKV kiadja a Peron Kft.-vel kötött szerződését a reklámfelületek bérbe adására. Miután a kért adatokat nem kapta meg, feljelentette a BKV-t közérdekű adatok eltitkolásáért, és pert is indított a társaság ellen. A perben korábban elhangzott: a közlekedési társaság a polgári perben még a másodfokú tárgyalást megelőzően kiadta a kért adatokat.

A korábban az index.hu birtokába került 1999-es dokumentum szerint a Peron Kft. öt évre kizárólagos jogot kapott a BKV járművein, területein reklámfelületek értékesítésére, és ezt öt évvel meghosszabbíthatta egyoldalú nyilatkozatával. Az index.hu később arról számolt be, hogy a szerződés szerint a BKV fix bérleti díjat – 2000-ben 380 millió, 2001-ben 420 millió, 2002-ben 460 millió, 2003-ban 500 millió, 2004-ben 520 millió, 2005-ben 517 millió, 2006-ban 529 millió, 2007-ben pedig 583 millió forintot – kapott a Peron Kft.-től.

Az elsőfokú határozat értelmében Dányi József tudatosan döntött a cég jogászának álláspontjával ellentétesen, és tagadta meg a kért adatok kiadását, holott ezek egyértelműen közérdekű adatoknak minősülnek.

A másodfokon eljáró bíró szerint az elsőfokú bíróság nem követett el eljárási szabálysértést, és részletesen feltárta az ügy jogi hátterét. Az elsőfokú ítéletben foglalt tényállást az FB megalapozottnak tartotta, és a kiszabott büntetéssel egyetértett. A bíróság szerint Dányi Józsefnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a kért adat közérdekű, tévedésben nem lehetett. Az ítélet jogerős, fellebbezni nem lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik