Belföld

Uniós tanácskozás az élet megkönnyítéséről

Az EU-tagállamok igazságügyi miniszterei és államtitkárai Gödöllőn tartottak informális ülést.

A találkozón közös törekvésként fogalmazták meg az uniós polgárok életének megkönnyítését. Fel kell számolni a jogok érvényesülésének akadályait – állapították meg, példaként említve a “határokon átívelő” házasságokkal kapcsolatos papírmunka egyszerűsítését és a fogyasztóvédelem javítását.

Konkrét intézkedésekre van szükség, hogy a polgár közeli unió ne csak eszme legyen, hanem azt tartalommal töltsék meg – mondta a miniszteri találkozó utáni sajtótájékoztatón Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az igazságügyi miniszterek gödöllői informális ülésén megvitatott pontokat az a törekvés fogta össze – tette hozzá -, hogy a tagállamok igyekeznek közelebb vinni az EU-t a polgárokhoz.

Beszámolója szerint a tanácskozáson tárgyaltak arról, hogy miként lehet az uniós polgársági jogok érvényesülésének akadályait felszámolni. A vita alapja az Európai Bizottság 2010 októberében kiadott jelentése volt, amely 25 élethelyzethez kötve mutatja be a főbb akadályokat. A delegációk arról tanácskoztak, hogy a Bizottsággal és az Európai Parlamenttel együttműködve hogyan lehetne megoldást találni ezekre a problémákra.

A magyar EU-elnökség alatti informális miniszteri ülések sorát a múlt hét végén az Európa-ügyi miniszterek és államtitkárok tanácskozása nyitotta meg, hétfőn és kedden pedig a foglalkoztatásért felelős tisztségviselők tárgyaltak Gödöllőn. A bel- és igazságügyi miniszterek ülését a közlekedési, hírközlési és energiapolitikai ügyek tanácsa követi február elején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik