Belföld

Balkáni jogsértések miatt haltak meg a lányok

Szabálytalanságok sorát tárta fel a rendőrség a diszkótragédia ügyében.

Sok szabálytalanságot tárt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság a diszkótragédia vizsgálatakor. A BRFK Bűnügyi Főosztályának Életvédelmi Osztálya ezek alapján arra a megállapításra jutott, hogy “a sorozatos jogsértés miatt kialakult helyzet vezetett a három fiatal lány halálához”.

A rendőrség megállapította, hogy bérlő cégnek sem kiürítési terve, sem mint építtetőnek az épület különböző szintjein végzett átalakításokra építési és használatbavételi engedélye nem volt. Ennek ellenére a terület építési területnek számít, így nem lett volna bérbe adható múlt szombaton.

A bérlő és bérbe adó cég vezetői is tudták, hogy a szórakozóhely 307 fő befogadására alkalmas. A bérlő “maga is 300 fő befogadóképességet írt le a kereskedelmi tevékenység folytatását kérelmező bejelentésében.”

Ennek dacára a rendezvényre 4200 beléptetéshez szükséges karszalagot rendeltek meg úgy, hogy a bérbeadó felé a résztvevők létszámát 1800 főben maximálták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a rendezvényen kb. 2800 fő vett részt.

A kettőnél több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények elkövetése megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen indított büntetőeljárásban hat embert gyanúsítottak meg, valamennyien szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik