A magyar EU-elnökség keresni fogja a legjobb megoldásokat, amelyeket a tagállamok adtak a globális gazdasági válsággal felszínre került új szervezett bűnözési módszerek ellen – mondta Pintér Sándor egy háttérbeszélgetésen.
A belügyminiszter – aki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel közösen előzetesen tájékoztatta a sajtót az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsának informális csütörtöki-pénteki üléséről – elmondta: a magyar EU-elnökség kiemelt céljai között szerepel a szervezett bűnözés elleni harc erősítése.
Rámutatott, hogy az utóbbi évek válsága nemcsak a gazdaságot érintette, hanem a bűnözői szokásokat is befolyásolta, újfajta bűnözői módszereket alkalmaznak, amelyekre új válaszokat kell találni. A belügyminiszter elmondta, hogy a tanácskozásra meghívták az EU rendvédelmi ügynöksége, az Europol igazgatóját, a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete, az Interpol elnökét, továbbá a Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezés, a SECI vezetőjét is.