Kövér László szerint a törvényhozás többsége – a választójogi törvény várható módosításakor – mindenféle diszkriminációtól mentesen hozná létre az állampolgároknak a választójogot. A házelnök azt mondta, hogy a kormányváltással szemléletváltás valósult meg a nemzetpolitikában, új korszak kezdődött e téren.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) ülését megnyitó beszédében a fideszes politikus azt mondta: ha bármilyen formában választott határon túli magyar képviselői lesznek az Országgyűlésnek, a KMKF-t is érdemes újragondolni.
Az Országgyűlés elnöke beszélt arról is, hogy jelenleg hiányzik a nemzetpolitika intézményrendszeréből az a fajta társadalmi, civil elem, amit korábban a Magyarok Világszövetsége valósíthatott volna meg, ha nem “téveszt irányt”.
A házelnök szerint ehelyett valamilyen intézményes szervezetet kellene létrehozni, amelynek a megfelelő pénzügyi és jogszabályi garanciák mellett elsődleges funkciója az összmagyarság kataszterének megvalósítása lenne, azaz hogy összefogja a világ magyarságát.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy mind a Magyar Állandó Értekezletre (Máért), mind a KMKF-re szükség van, utóbbi elsősorban a stratégiai tervezésben tölthet be fontos szerepet.
Mint mondta, nagyra értékelik, hogy amikor Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő ellehetetlenítette a Máért működését a “tragikus” december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt, akkor Szili Katalin ebben a formában átmentette a magyar-magyar párbeszéd lehetőségét.