Belföld

Havonta több milliót is kereshetett Kulcsár Attila

Az exbróker korábbi vallomását ismertették a bíróságon.

Ha jól ment, havonta több milliót, ha rosszul, akkor félmilliót-egymilliót keresett Kulcsár Attila a K and H brókercégénél – hangzott el az elsőrendű vádlott korábbi vallomásainak ismertetése során a Fővárosi Bíróságon (FB). A megismételt elsőfokú eljárásban a sikkasztással vádolt exbróker vallomásainak felolvasását követően, várhatóan már a következő pénteki tárgyaláson megkezdheti a vallomástételt a másodrendű vádlott, Kerék Csaba.

A tervek szerint február végéig tarthat az összesen húsz vádlott meghallgatása, azután következhetnek a további bizonyítékok, szakértői vélemények, tanúk.

A szerdai tárgyaláson Kulcsár Attila vádlott-társainak védői ismét felvetették, hogy valójában nem sikkasztás – azaz a bank pénzével való jogellenes manipuláció – történt, hanem megtévesztéssel elkövetett csalás, amiből az következik, hogy a bróker kifogásolt tranzakcióinak igazi sértettje nem is a bank, hanem éppen Kulcsár Attila azon ügyfelei, akik a bankban tartották pénzüket, és akik közül többen mégis a vádlottak padján ülnek fél évtizede.

A korábbi elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését eredményező tavalyi másodfokú eljárásban az ítélőtáblán a fellebbviteli főügyészség képviselője is többször utalt arra, hogy Kulcsár Attila cselekménye minősülhet csalásnak is.

Szerdán a Fővárosi Bíróságon – a védelem kérésére – a bíró ismét nyilatkoztatta az ügyészt arról, hogy ki is a bűncselekmény sértettje, az első fokon eljáró Fővárosi Főügyészség képviselője azonban továbbra is kitart az eredeti vádirat mellett, amely szerint a bank sérelmére elkövetett sikkasztás történt.

Kulcsár Attila korábbi vallomásainak ismertetése során megjegyezte, sok mindenben tévedett, de elsősorban a saját terhére. A sokmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és társainak büntetőperében a megismételt elsőfokú eljárás december 3-án kezdődött az FB-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik