Belföld

Dugig a terem Zuschlag tárgyalásán

A bíró kiküldte a fotósokat és operatőröket, hogy zavartalanul folyhasson a per.

Az elsőfokú ítélet ismertetésével megkezdődött a Zuschlag-ügy másodfokú tárgyalása kedden a szegedi ítélőtáblán.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2010. március 31-én Zuschlag Jánost folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt első fokon nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte. A vádlottak közül héttel szemben egy év négy hónap és öt és fél év közötti végrehajtandó börtönt szabott ki a bíróság, három embert felfüggesztett börtönre, négyet pénzbüntetésre ítélt, egy vádlottat felmentett.

Az indoklás szerint az egykori szocialista politikus és társai részben fiktív civil szervezeteket felhasználva szabálytalanul költöttek el több mint 72 millió forint közpénzt. Az összeg egy részéből baloldali politikai ifjúsági szervezetek rendezvényeit, táborait finanszírozták, illetve a pénzt a kiskunhalasi MSZP-alapszervezet működtetésére fordították.

A táblabíróság dísztermében kedden kezdődött pert élénk sajtóérdeklődés kíséri. A tárgyalást szerkesztőségenként egy előzetesen akkreditált újságíró követheti nyomon a helyszínen; a terem korlátozott befogadóképessége miatt vádlottanként egy családtag lehet jelen. A tárgyalás elején Maráz Vilmosné tanácsvezető bíró kiküldte a teremből a fotósokat és operatőröket, hogy zavartalanul folyhasson a per.

A büntetések súlyosítását kérte az ügyész

A cselekmények tárgyi súlya, a vádlottak személyének társadalomra veszélyessége és a súlyosító körülmények nyomatéka miatt Horányi Miklós, a vádat képviselő fellebbviteli főügyészügyész perbeszédében azt indítványozta: a táblabíróság hosszabb tartamú büntetést szabjon ki, és a szabadságvesztést a vádlottaknak fegyházban kelljen letölteniük. Kérte azt is, hogy a bűnszervezetben történt elkövetést a bíróság az ítélet rendelkező részében tüntesse föl.

A főügyész szerint a védői fellebbezések többsége a bíróság mérlegelését támadja, erre azonban a másodfokú eljárás során nincs lehetőség. Mint fogalmazott, a vádlottak “komoly, értelmes emberek, és már gyerekkorukban megtanították nekik, lopni, csalni, hazudni nem lehet, vagyis lehet, de akkor viselni kell a következményeket”. Arra a védői felvetésre, amely szerint a vádlottak nem bűnszervezetben követték el tettüket, kifejtette, ennek megvannak a törvényi feltételei, s az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg ezek meglétét.

Az ügyészi perbeszéd előtt Maráz Vilmosné tanácsvezető bíró közölte a védőkkel, hogy néhányuk már az első tárgyalási napon megtarthatja perbeszédét. Kovács M. Gábor, Zuschlag János védője közölte, mivel a táblabíróság az ügyben hét tárgyalási napot tűzött ki, nem számított arra, hogy perbeszédet kell mondania. Bánáti János, a hatodrendű vádlott, Marsovszky Balázs védője, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke védőtársai nevében is kérte az ügyvédi perbeszédek elhalasztását.

A bíróság a kérésnek helyt adott, így az ügyvédek előreláthatólag szerdán és csütörtökön mondják el perbeszédüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik