Belföld

Lezárult a kisebbségi választás

Bezárt vasárnap este hét órakor minden szavazókör, ahol a nap folyamán települési és országos kisebbségi választást tartottak.

A kisebbségi választáson a részvételi arány magas, 83 százalék feletti volt.A mintegy 1.600 szavazókör bezárása után azonban nem kezdik meg a voksok összesítését, mert ez a területi, azaz a megyei, illetve a fővárosi választási bizottságok feladata lesz hétfőn.

A helyi választási bizottságok feladata csak az, hogy kisebbségenként szétválogassák, és külön, úgynevezett szállítóborítékokban a területi bizottságokhoz továbbítsák a szavazatokat. A lezárt szállítóborítékokon fel kell tüntetni a benne lévő (kisebb borítékokba zárt) szavazatok számát.

A területi választási bizottságok – az Országos Választási Iroda közlése szerint – hétfőn délelőtt reggel nyolc és délután három óra között tartanak ülést. Akkor fognak hozzá a munkához, ha már valamennyi településről megérkeztek a szállítóborítékok. Ekkor kisebbségenként megszámlálják a szavazatokat, majd a számlálásról jegyzőkönyveket állítanak ki; külön a területi, és külön az országos kisebbségi önkormányzati választás adatairól.

A területi kisebbségi önkormányzati képviselők választásának eredményét a területi választási bizottság állapítja meg, ám az országos eredményt már az Országos Választási Bizottság (OVB). Ezért az országos kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról kiállított területi jegyzőkönyveket haladéktalanul az OVB-hez szállítják; a testület pedig ezek alapján – várhatóan szerdán – állapítja meg az országos eredményeket.

Sári Miklós, az OVI vezetője nem sokkal a szavazókörök lezárása előtt azt mondta, a nap folyamán nem érkezett hozzájuk jelzés semmilyen rendkívüli eseményről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik