Belföld

Feljelentést tesz az UD

Az internetre felkerült hangfelvételeket először ugyan eltávolították, azonban valaki ismét kitette azokat, erre reagálva tesz feljelentést a cég.

Feljelentést tesz az UD Zrt., mert ismét titkosszolgálati
eszközökkel készített hangfelvételek kerültek fel az internetre – közölte Futó
Barnabás, a cég jogi képviselője. Az ügyvéd elmondta, miután szerdán a YouTube
elnevezésű videomegosztó oldalain megjelent felvételeket másnap eltávolították,
ügyfelei tájékoztatása szerint pénteken ismét felkerültek oda az UD Zrt.-vel
kapcsolatos hanganyagok, magánbeszélgetések. Ezek után a cég vezetése úgy
döntött, hogy magántitok jogosulatlan megismerése, illetve különleges személyes
adatokkal való visszaélés miatt feljelentést tesz – közölte Futó Barnabás. A
feljelentés várhatóan a jövő hét elején érkezik meg a Nemzeti Nyomozó Irodához
– tette hozzá.

Futó Barnabás korábban elmondta, hogy több helyről is kiszivároghattak a
felvételek, hiszen azokból egyes részleteket 2008 őszén már nyilvánosságra
hozott Dávid Ibolya, az MDF akkori elnöke, illetve Szilvásy György szocialista
politikus titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként. A két politikus ellen
emiatt már vádat is emelt az ügyészség.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori
főigazgatója, Laborc Sándor 2008 őszén csatolta feljelentéséhez a napokban az
internetre felkerült hangfelvételeket, amelyeket azután – nyomozás keretében –
megvizsgált a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség is, ám
2009 nyarán bűncselekmény hiányában megszüntették a büntetőeljárást.


Futó Barnabás elmondta: ügyfelei meghallgatták az internetre
felkerült hangfelvételeket, és valószínűsítik, hogy azok manipuláltak,
vágottak. A Magyar Nemzet csütörtöki számában írt arról, hogy vizsgálatot
indított az Alkotmányvédelmi Hivatal, miután újabb, a titkosszolgálatok által
rögzített hanganyagokat tettek fel a YouTube videomegosztó portálra. A lap, meg
nem nevezett forrásokra hivatkozva, azt írta: nem zárható ki, hogy a
szervezettől távozott személyek más üggyel összefüggésben is nyilvánosságra
hozhatnak hangfelvételeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik