Belföld

Kornai: “Magyarország autokrácia lett”

A talán legismertebb magyar közgazdász számvetése az eddigi Fidesz kormányzásról.

Kornai János szerint a Fidesz a demokrácia több fontos alapintézményét szétrombolta, mára Magyarország autokrácia lett. “Az a veszély fenyeget bennünket, hogy a magyarországi politikai rezsim hasonlóvá válik Putyin uralmához” – írja a Népszabadságban a Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, akadémikus.

Szerinte a változások irányzata egyértelmű: rövid idő alatt olyan mélyreható változások történtek, amelyek csaknem visszafordíthatatlanok, és garantálják a hatalomra került csoport tartós uralmát. Ennek megvalósítása “mesteri módon történt”.

Kornai János szerint a gazdaságban egyelőre nem látszik a kormány célja, de bármi is az, megvalósítása “kontár módon” történt. “Ami a gazdasági szférában végbement, azt nehéz összefoglalóan jellemezni, mert tele van egymásnak ellentmondó cselekményekkel, fenntarthatatlan rendszabályokkal, nem folytatható tendenciákkal”.

“Bízhatunk abban, hogy a kapitalizmus erős rendszer, amely képes sok mindent túlélni, még a rossz gazdaságpolitikát is. Ezért ugyan igen magas árat kell majd fizetni. “Minden okunk megvan arra, hogy aggódva nézzünk az ország jövője elé” – zárja írását a Népszabadságban Kornai János.

AJÁNLOTT LINK:

Kornai János: Számvetés (Népszabadság)
Kornai János (wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik