Belföld

A köztévén izzasztották Schmitt emberét

Kiss Norbertnek nem más, mint az m2 intendánsa tett fel igen kínos kérdéseket.

Természetesen az újévi beszéd írása a köztársasági elnök úr sajátja – válaszolta Süveges Gergő műsorvezető kérdésére az MTV Reggeli című műsorában Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, de az internetre felrakott szöveggel inkább már nem foglalkozott volna.

Ezt azonban Süveges, aki egyébként az m2 frissen kinevezett intendánsa, meghiúsította volna, miután mappájából előhúzta a dokumentum interneten terjedő, kinyomtatott verzióját, amelyen egy korrektor jól láthatóan kijavította a helyesírási hibákat. Akciója közben egyébként Süveges Gergő „állati kínosnak” nevezte az esetet.

Kiss Norbert erre úgy reagált, hogy éppen annak örül, hogy elkezdődött egy olyan időszak, amelyben a magyar nyelvvel és helyesírással ennyien foglalkoznak, hisz éppen ez volt a céljuk. Süveges szerint sokak viszont pont úgy látják, a Sándor-palotának kellene megfogadni Schmitt Pál javaslatait. Egy ilyen hiba elsősorban pozitív irányban építi a hivatalt, és javítani fognak – kontrázott Kiss.

Süveges Gergő ezt követően újra megkérdezte: kinek a kezén mennek át ezek a szövegek: „Hogy kerülhet ki a köztársasági elnök hivatalának a honlapjára egy ilyen hibáktól hemzsegő borzalom?” – fogalmazott. Kiss Norbert erre közölte: inkább a meghívására szeretne koncentrálni, nem a nyelvi kérdésekre.

A hivatalvezetőnek ezután arra kellett felelnie, hogy miért „csak” az Európai Unió tagállamaiban élő magyarok összetartozását említette Schmitt Pál újévi köszöntőjében? Kiss Norbert erre az államfőtől idézett: „a szív határa mind az öt földrészre ellát”; ráadásul egy 500 milliós Európáért is fogunk felelni – tette hozzá.

A hivatalvezető kérdésre azt is kifejtette, hogy Schmitt Pál azért várt az utolsó pillanatig a médiatörvény aláírásával, mert nem csak azt kellett megfontolnia, hiszen az elmúlt intenzív időszakban 105 jogszabályt kellett szignóznia. Hozzátette, hogy a külföldi sajtóvisszhangok is elértek a köztársasági elnökhöz, amelyeket figyelembe vett. Így fogalmazott: elindult a média a rend irányába; a közszolgálati médiák, reményeik szerint a magánkézben lévő médiák is egyfajta rend irányába indulnak el.

Annak kapcsán, hogy miért „távolították el” az államfő honlapjáról a megfontolásra visszaküldött vagy az alkotmánybírósági kontrollra váró törvények menüpontját, Kiss úgy felelt: nem „távolították el” csak átalakult a weblap, és lesz ilyen menüpont. A honlap látogatottsága ráadásul a tízszeresére nőtt – mondta a hivatalvezető.

AJÁNLOTT LINK:

Kiss Norbert: a szív mind az öt földrészre ellát

(Híradó Online)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik