Hétfőn délután a nyugati megyékben hosszabb időre felszakadozik a felhőzet, néhány órára a Nap is kisüt. Középen és keleten marad a borult időjárás, eleinte még többfelé, később egyre inkább csak a Tiszántúlon újabb havazással. A Dunától keletre a lehulló friss hó vastagsága helyenként ismét meghaladhatja az 5 centit. Gyenge vagy mérsékelt északi, északnyugati irányú szél várható. Hideg, téli időben lesz részünk, délutánra általában -1 és -5 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Kedd virradóra, az éjszakai órákban többnyire kevés lesz a felhő, a havazás fokozatosan a Tiszántúlon is megszűnik. Reggel észak felől újra növekedni kezd a felhőzet, de számottevő csapadék még nem valószínű. A nyugatira forduló szél gyenge marad. A legalacsonyabb hőmérséklet tág határok között, -6 és -17 fok között alakul, a hóval borított, derült, szélcsendes területeken lesz a hidegebb. Délután délnyugaton változóan felhős lesz az ég, máshol sok lesz a felhő, szórványosan kisebb havazással, hózáporral. A Dunántúlon időnként megélénkülő északnyugati, délkeleten délnyugati szélre számíthatunk. A csúcshőmérséklet 0 és -5 fok között várható.
A keddet követő napokban folytatódik a hideg téli időjárás hazánk területén. A változóan felhős ég mellett több órára a Nap is kisüt, emellett lesznek tartósabb ködös területek is. A vastag hóval borított derült részeken kemény éjszakai fagyokra van kilátás, helyenként -20 fok közelébe süllyedhet a hőmérséklet. A hét második felében és az újév első napjaiban ismét nedvesebb levegő éri el hazánkat, ezért kissé változékonyabbra fordul időjárásunk. Több lesz a felhő és szórványosan kisebb havazás is várható. Az éjszakák és a nappalok is kissé enyhülnek de erős felmelegedés nem valószínű.