Belföld

Megmenti egy bank az Emfeszt

Góczi István ügyvezető cáfolta, hogy az Emfesz-nek lejárt tartozása lenne.

Haladékot adott az E.ON az Emfesz tartozásának kiegyenlítésére, és hamarosan kisegíti egy hazai pénzintézet a kintlévőségei miatt fizetési nehézségekkel küszködő Emfesz Kft.-t – írja a Világgazdaság az internetes portálján és a Magyar Nemzet a pénteki számában.

A Népszabadságban Góczi István, az Emfesz ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy néhány héten belül rendezni tudják a helyzetet.

A lapok visszaidézik az Emfesz közlését arról, hogy Pomázi Csaba vállalkozó cégei több milliárd forinttal tartoznak a gázkereskedő társaságnak.

A Világgazdaság a bank nevét a forrása kérésére nem fedte fel. Az újság internetes honlapja emlékeztet arra: a lap csütörtöki számában Góczi István ügyvezető cáfolta, hogy az Emfesz-nek lejárt tartozása lenne.

A Világgazdaság idézi azt a tájékoztatást, amelyet a hírére reagálva a cég fő szállítótójától, az E.ON-tól kapott, és ami így szól: A mai sajtóban megjelent nyilatkozatokkal ellentétben, a gas.hu-t is üzemeltető Emfesz Kft. több százmillió forint elosztói díjjal tartozik az E.ON csoporthoz tartozó gázhálózati társaságoknak. Az Emfesz különböző formai ürügyekre hivatkozva október óta nem egyenlíti ki számláinkat, noha ügyfeleitől a minket illető elosztói díjakat beszedi. További gondot jelent, hogy az Emfesz nem hajlandó bankgaranciát adni, amely megnyugtató pénzügyi biztosítékot jelenthetne társaságunk számára. Az Emefesz és az E.ON csoporthoz tartozó más társaságok peres ügyeinek nincs közük a rendezetlen díjhátralék ügyéhez, ezen ügyek összekötése teljesen alaptalan. Az E.ON a lejárt számlák kiegyenlítésének határidejét december 27-re módosította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik