Belföld

30 nap alatt dönthet a bíróság a médiabírságokról

Administrator
Administrator

2010. 12. 23. 11:36

A felülvizsgálati eljárásra a Fővárosi Bíróság kizárólagosan illetékes.

Harminc napon belül kell döntenie a bíróságnak a médiatanács hatósági határozatainak felülvizsgálatáról, ha a parlament elfogadja azt a zárószavazás előtti módosító indítványt, amelyet az alkotmányügyi bizottság az egyes cégjogi és társasági jogú tárgyú törvények módosításához nyújtott be csütörtökön.

Az indítvány kimondja, hogy a jogorvoslati eljárásokban mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság harminc napon belül határoz. A médiatörvény keddre virradóra elfogadott – kihirdetésre váró – szövege mindössze annyit rögzített, hogy az eljárást soron kívül lefolytatni.

A csütörtökön benyújtott módosító javaslat értelmében a felülvizsgálati eljárásra a Fővárosi Bíróság kizárólagosan illetékes.

A Balsai István bizottsági elnök által aláírt indítvány indoklása szerint a médiatanács hatósági határozatai ellen indítható bírósági eljárások gyors befejezése közérdek és az érintett médiaszolgáltató méltányolható magánérdeke is, ezért szükséges rövid határidőt megállapítani.

A médiatörvény alapján a keresetlevél benyújtásának önmagában nincs halasztó hatálya a határozat végrehajtására, de a keresettel támadott médiahatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése kérhető a bíróságtól.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.