Belföld

Hat településen választanak

Időközi választást tartanak vasárnap hat településen.

A Zala megyei Csödén, Zalaszántón és Dobriban, valamint a Békés megyei Dombiratoson és Köröstarcsán polgármestert, Budapest XI. kerületében képviselőt választanak, mert a jelöltek között szavazategyenlőség alakult ki október 3-án, az önkormányzati választáson. Vasárnap pedig két Borsod megyei településen, Szalonnán és Edelényben lesz időközi választás. Az elsőben az időközben elhunyt polgármester utódját, míg Edelényben egy lemondott képviselő helyére választanak újat.

A jogszabály szerint az önkormányzati választáson, ha két vagy több jelölt kapott azonos számú legtöbb szavazatot, időközi választást kell kiírni. December 18-án ugyanezért a Somogy megyei Libickozmán, és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszavalkon választanak majd polgármestert, míg Budapest XI. kerületének egyik egyéni választókörzetében képviselőt.

Edelényben pedig a 4-es számú egyéni választókerületben lesz időközi választás – szintén december 19-én -, mert a kerület megválasztott képviselője lemondott mandátumáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik