Egy év múlva, 2012. január 1-jén kezdheti meg működését a felsőfokú közszolgálati szakemberképzés bázisintézménye, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely egy egyetem, egy főiskola és egy egyetemi kar egyesülésével jön létre – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározatból. Az erről szóló törvényjavaslat február végéig elkészül.
A rendelkezés szerint a kabinet a honvédelmi és katonai felsőoktatást végző Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a rendvédelmi és rendészeti felsőoktatást képviselő Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemtől különváló, a közigazgatási felsőoktatást alaptevékenységként folytató Közigazgatás-tudományi Kar egyesülésével – a három intézmény hagyományainak megőrzése mellett, a szorosabb oktatási és kutatási együttműködés, valamint a hatékonyabb működtetés érdekében – rendeli el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozását.
Indoklásul azt írják, hogy a közszolgálaton belül a polgári közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem és a nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományában a hivatástudat és a szakértelem erősítése összehangolt és tervezett utánpótlásképzést tesz szükségessé, továbbá a pályaelhagyás helyett a társadalom számára hatékony munkavégzés biztosítására és a nyugdíjazás utáni életszakaszra a közszolgálati pályaorientációt támogató továbbképzési rendszert kell működtetni, ezért a közszolgálati felsőfokú szakemberképzést egységes intézményi alapokra kívánják helyezni.